Magyarország

Szőke István az elemit és a polgári iskolát Kaposváron végezte. A faragás alapjait a polgári iskolában Tormási István tanár úrtól sajátította el. Tizenkétéves korában már nem csak fűzfasípot, hanem virágkarót, ékrovásos munkákat is készített. Ekkor volt alkalma közelebbről látni és tanulmányozni id. Kapoli Antal munkáit és megkísérelte a növényi ornamensek faragását. A háború után fából és barackmagból gombokat készített, csontból apró dolgokat faragott. 1950-től a vasútnál dolgozott, ahol több ügyes kezű emberrel találkozott, akikkel 1960-ban faragószakkörbe tömörült, mely 1967-ig működött. 1962-től több szakkört vezetett felnőtt- és diákfaragók részére. 1967-ben lépett be a Népművészeti Szövetkezetbe. 1960-tól a Megyei Tanács Művelődési Osztálya, majd a megalakult Somogy Megyei Művelődési Központ állandó külső munkatársaként igyekezett tenni a népművészetért, ezen belül a fafaragásért. A megye legidősebb fafaragójaként eredeti forrásból, faragó pásztoroktól tanulhatott. Komoly néprajzi tudással, folklórismerettel és ismeretei átadásának képességével rendelkezett. A famegmunkálás és fafaragás kézműves hagyományait szakkörökben, táborokban tanítványaival is megosztotta. A domborúfaragás, spanyolozás, fémberakás, sárgítás mellett kedvelt technikája volt a tájra jellemző letisztult mélyfaragás. Azon kevesek közé tartozott az országban, akik csontfaragással is foglalkoztak. Az egyre tökéletesebbé váló tárgyain a növény- és állatvilág, a régi pásztorvilágot ábrázoló emberalakok jelentek meg. Botok, kürtök, kulacsok készítésén, díszítésén túl használati tárgyakat, például könyvtámaszokat, ékszereket is faragott. Az ország több helyén vett részt önálló- és közös kiállításon, ahol I., II., III. díjakat kapott. A Király Zsiga-díjat a közösségben végzett tevékenységének elismeréseként kapta a NESZ-től. Hosszú, tartalmas, a népművészet szeretetében, művelésében, továbbadásában telt életútja 2019. február 18-án ért véget.